Custom mapok az Elite Szerveren

A játékhoz alapból adott pályák nagyon jók, azonban bárki vágyhat egy kis újra néha. Az interneten rengeteg, közösségi tagok által készített map található meg, ezeket hívjuk összefoglaló néven custom mapoknak. Azért, hogy fenntartsuk a játék változatosságát, mi is kipróbáltunk néhányat, és a szimpatikusakat betettük a szerverre. Az Elite Szerveren a gyári pályákon kívül jelenleg az alábbi custom mapok futnak:

dod_caen_b07

dod_caen_b07

A viszonylag nagy kiterjedésű pálya a régi Day of Defeat-es dod_caen source-os remake-je. Hat zászlót találtok rajta, mindegyik zászló elfoglalásához elegendő egy ember. A dolog ennek ellenére nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, mivel a fenti képen is látható főtéren például két zászló is található, a légierő pedig folyamatos bombázás alatt tartja a teret, így az ott tartósan campelőkre egy idő után szomorú sors vár :)

A nagyszerűen megtervezett pályán a legtöbb épületbe be lehet menni, néha több bejáraton keresztül is. Sok alternatív útvonal van, elsősorban épületek mögött vagy azokon keresztül. További lehetőség, hogy - habár a map capture the flag-es - mindkét fél szedhet fel robbanóanyagot a kiindulási pontján, amivel a csapatok több helyen robbanthatnak további átjárókat új támadási útvonalakat nyitva.

dod_campazzo2_rc2

dod_campazzo2_rc2

Itt egy gyönyörű hegyi kisváros bevétele a cél. Négy pontot kell elfoglalni, ezek közül kettőhöz legalább két emberre van szükség. A pályán sok szétlőtt épületen keresztül lehet menni, azokból a legtöbb pont több helyről is fedezhető, úgyhogy a bevételükhöz egy kis odafigyelés mindenképpen szükséges. Az egyensúlyozás jó, a pálya nem mondható lineárisnak, szinte minden sarkot több helyről is meg lehet közelíteni.

Az egyik leghangulatosabb dolog a jól megtervezett világítás. A fények az épületeken belül és kívül is szépek. A fenyőfák és a hátsó mezőre ledobott ejtőernyősök mind olyan érzést keltenek a játékosban, hogy a városka egy igazi gyöngyszem, amit véletlenül csúfítanak tankok és véres hullák ;). A pályát ugyanaz a moroes tervezte, mint a (szintén a mapcyclenkben lévő) dod_rommelt. Mindkettőn élvezet játszani.

dod_reiser_b2

dod_reiser_b2

A dod_reiser egy kicsiny német gazdaságon játszódik, ahol összesen három pont felett kell átvenni az ellenőrzést. A terület két átellenes részén  található egy-egy zászló, illetve a kerítéssel és épületekkel övezett belső részen egy harmadik. Ez utóbbi elfoglalásához két embernek kell helytállnia. A középső tér a német és amerikai oldalról egyaránt védhető az egymással szemközt álló emeletes lakóházakból. A pálya nem nagy, viszont az ellenséget több útvonalon is meg lehet közelíteni.

dod_rommel_b1

dod_rommel_b1

A pálya változatosságot jelent a nyugati fronthoz szokott játékosoknak, mivel ez Afrikában játszódik. Ennek megfelelően a tengelyhatalmak egyik sivatagi bázisát kell megvédenünk a kívülről támadó szövetségesekkel szemben. Az amerikaiknak a kintről magukkal hozott robbanóanyaggal három Flak légvédelmi ágyút és a bázis hátsó, védett részén tárolt harckocsikat kell megsemmisíteniük. Ugyan egy-egy objektum megsemmisítéséhez elég egyszer robbantani, azonban az idő rövidsége és a jól átlátható sivatagi terep miatt ez is elég nehéz feladat.

A szövetségesek dolgát nehezíti, hogy a légierő bombázza az állomáson kívüli területeket, így mindenféleképpen meg kell próbálni a mielőbbi behatolást. Mivel a németeknek is kellett valahol aludni, ezért a bázison egy föld alatti alagút is található, a középen bejutó támadók azon keresztül, kisebb feltünéssel is eljuthatnak a hátsó reptérhez.

Az igazi háborús hangulatról a légierő bombázása, a légvédelmi sziréna és az ütegeket kilövő ágyúk egyaránt gondoskodnak. Ezen a pályán nagy élmény a játék! A németeknek van egy hátsó respawn pontja is, amihez egy újabb, csak általuk bejárható alagútrendszer is tartozik. Ide a német játékosok akkor kerülnek automatikusan, ha az amerikaiak a bázis első fele fölött már átvették az ellenőrzést.

dod_zafod_beta

dod_zafod_beta

A Zafod az eredeti Day of Defeat-hez készített azonos nevű pálya remake-je. Egy alaposan kiegyensúlyozott város öt pontjáért kell megküzdeni a feleknek. A pályát középen vizesárok osztja ketté, a fölötte lévő híd elfoglalásához legalább két ember szükséges, a többi ponthoz egy. A híd feletti kontroll stratégiailag a legfontosabb a győzelemhez. A vizesárokra mindkét oldalról magas épületek biztosítják a rálátást, azonban az erődítményeken meglátszanak a háború nyomai: nem a főbejárat az egyetlen bejutási pont az épületekbe.

Az éjszakai fényviszonyok a megszokott nappali küzdelemtől eltérően nagyobb figyelmet kívánnak a játékosoktól, ez növeli az értékét egy-egy pont sikeres megtartásának. A csapatok tagjai itt játék közben valóban úgy érezhetik magukat, mint egy éles, a háború kimenetele szempontjából döntő jelentőségű bevetés résztvevői.